- Mar 2023
-
www.arcanum.hu www.arcanum.hu
-
Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Ismét utal az objektív líra kudarcára. Minden versében ott van önmaga, saját érzései és véleménye.
-
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm, csak nyílam szökhet rajta át: a vágy - de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Önmaga nem tud megnyílni senkinek; arra vár valaki "törje fel" (tehát valaki megértse, elfogadja őt). Azt szeretné, hogy meglássák benne lévő értéket.
-
Vak dióként dióban zárva lenni s törésre várni beh megundorodtam.
Magát egy dióhoz hasonlítja. A dió csonthéjas gyümölcs. A valódi érték a védőburka alatt van. -> Babits elszigetelte magát a külvilágtól, saját érzelmeit védelmezve. Ennek következtében egy idő után szörnyen magányosnak érzi magát.
-
a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.
Utalás Babits "objektív líra" kísérletére. Kívűlről próbált írni, saját benyomás és vélemény nélkül; tehát objektív hangvételben. Kísérlete kudarcot vallott. Minden versben ott volt önmaga, Babits Mihály.
-
A LÍRIKUS EPILÓGJA
Babits verseskötetének záróverse. Első olvasásra egoistának tűnhet; de másodjára már érthető a szerző célja/mondanivalója a verssel.
-
-
www.arcanum.hu www.arcanum.hu
-
1944
1944 januárjában keletkezett maga a vers. Európa a 2. vh. utolsó éveiben jár, a zsidó népességet már számtalan kegyetlen törvény súlytotta. Radnóti már nem taníthatott, alkalmi munkákból élt, már munkaszolgálatra is többször elvitték.
-
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
a harmadik részben megváltozik az elbeszélő, Radnóti immár az egész magyarság nevében szól. stílusában a régi prédikátorokat idézve szól Istenhez, Isten nagyságát dicsőítve és a bűnös emberiséget ostorozva. a szomszédos népek bűnösnek kiáltottak ki minket, a költő azonban békevágytól vezetve vallja, hogy egy egész nép nem lehet bűnös, hiszen számtalan ártatlan tagja van; csecsemőktől egészen magáig a költőig.
az utolsó sor elkülönül az eddigiektől. ebben a sorban egy hatalmas szárnyú óvó madár képe jelenik meg. az éjji felleg a bibliában a Gondviselő Istent jelenti. az egész világot beborító szárnyas virrasztó csak Isten lehet, hiszen csak ő képes az abszolút virrasztásra, aki soha nem alszik el sem szellemében sem testi valójában. Radnóti védelemért könyörög az Úrhoz az egész szenvedő emberiség számára.
-
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
a 6. sor első mondata fejezi ki a vers alap helyzetét: Itthon vagyok : ezt a gondolatot fejti ki a költő a következő pár sorban, apró életképekkel: mit jelent számára a haza? ismerős bokrokat, házakat, embereket és ismerős fájdalmakat is, melyeket a háború okozott: a költőt a nyári alkony színei a fehér ház falán a lefolyó vérre emlékeztetik - valószínűleg abban a házban is siratnak valakit, akit a háború szakított el családjától
-
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
ez a rész egyetlen mondat, képzeletbeli párbeszéd zajlik Radnóti és egy bombázó repülőgép pilótája között. a költő érveket sorakoztat fel, miért ne pusztítsa el hazáját. a szerkesztési elv roppant egyszerű: a pilóta fentről szemláli a tájat; csak egy térképet lát, míg a költő lentről figyeli a tájat, látja az apró életképeket, melyek a térképet élettel töltik meg. a költő ellentétpárokkal dolgozik: háborús célpontok állnak szemben a békés mindennapok képével (vad laktanya - szelíd tanya; gyárat - dolgozót; gyárüzem - gyerek). a pusztítandó célpontok Radnóti számára a hazát jelentik, amelyet ismer és szeret. visszatérnek az első rész képei is: erdő, füttyös gyümölcsös, sírok közt anyóka, bakterház udvarán játszó gyermekek. végül személyes emlékeket idéz fel: szerelmeit, egy apró követ mely szerencsét hozott neki diák korában. egyszóval felidézi a még háború előtti szelíd és békés gyermek- és fiatalkorát. mindez fentről nem látható, de talán átérezhető
Tags
Annotators
URL
-